Horváth Jánosné Katy, Szárnyrebbenéseim

MINDANNYIAN POTENCIÁLIS ISTENEK VAGYUNK. ERRE RÁ KELL ÉBREDNÜNK ! NEM KELL SENKITŐL FÉLNÜNK , NEM KELL SENKIT IMÁDNUNK. HISZEN MI IS FENTRŐL JÖTTÜNK, CSAK EMBERI FORMÁT ÖLTÖTTÜNK.

 sorminta.gif

 

 flame-1964066_960_720.png

 NevetésHorváth Jánosné, Katy vagyokNevetés

 Nevetés Aranykori Coach-Szellemi edzőNevetés

 

JÁROM AZ ÉLET ISKOLÁJÁT

 

dsc_0654.jpg

 

 

Ide születtünk a földre, Te is , Én is, Mi mindannyian.

Oka van annak, hogy itt élünk, és nem a Világegyetem, bármely pontján.

KÜLDETÉSÜNK VAN:

Olyan küldetés, hogy dolgozzunk ki, gyakoroljunk be, és éljük:

az EGÉSZSÉGES, BOLDOG, SIKERES ÉLETET.

Ehhez meg kell szerezni a tudást és képességeket, hogy felismerd

és örömmel vállald fel a dolgodat.

Ezért a fölvállalásért a jutalmadat is megkapod,

ITT a FÖLDÖN:

A kiegyensúlyozott, örömteli, sikeres élet elérésében.

 

Ezeket az ismereteket tanulom most,

SZEDLACSIK MIKLÓS

Mester-coach

Boldogság - Probléma megoldó specialista

Nyílt Akadémiáján

tanulom, és egyben

segítek mások Mestercoach képzésében,

akik majd mégtöbb embertnek adják át a TUDÁST

 Ez egy VALÓDI TUDÁS, mert a mindennapi életben

HASZNÁLHATÓ, KITŰNŐEN MŰKÖDŐ

MÓDSZEREKET

tartalmaz.

 

Ezek a módszerek segítenek :

önmagunk megismerésében,

az emberek megismerésében,

kapcsolataink harmonikussá alakításában,

az egész emberiség jobbátételében.

 

Segítségükkel biztosabban haladhatunk

KÖZÖS KÜLDETÉSÜNK

megvalósításában.

Valamennyiünk közös küldetése:

az

ARANYKOR = SZERETETKOR

megvalósítása.

 

MIRŐL IS SZÓL AZ ARANYKOR?

 

 

 " mindenki  ETIKUS"

mondja Mesterem: Szedlacsik Miklós.

Mert az Aranykor megvalósításának alappillére az etika, 

és ezen szabályok betartása.

Melyek ezek a szabályok?

 

 

 

Nem mondom,hogy első ránézésre könnyűnek tűnik

a feladat,

DE A MUNKÁLKODÁS HEVÉBEN

MÁR VISZ A LENDÜLET.

 

További információkat az alábbi linken találsz rólam:

http://a-teremtes-rezgesei.hupont.hu/

 

Az alábbi linkeken tudsz ingyenesen a weblapra föliratkozni

 

http://pph.hu/jelentkezes/?vez=1150862

 

 

Nézd meg a facebook oldalaimat:

 

 https://www.facebook.com/Solf.frekvencia/

 

https://www.facebook.com/Energianyeres/

 

https://www.facebook.com/shambhalatitka/

 

https://www.facebook.com/vezetomafeny/

 

 

 

Keresd fel a Youtube csatornámat:

 

https://goo.gl/qDD23e

 

 

 

MESTEREMRŐL: 

Szedlacsik Miklósról is itt találsz bővebben?

http://a-teremtes-rezgesei.hupont.hu/3/szedlacsik-mnem-szcientológus/

 

 

 

 




HA az olvasottak, hallottak FELKELTETTÉK AZ ÉRDEKLŐDÉSED,
most INGYENESEN kérheted a:

Díj és kötelezettségmentesen hozzáférhet a Nyílt Akadémia Szedlacsik Miklós mester-coach és PPH közös ember és életjobbító weboldalához.

Kérlek,kattints a linkre, és írd be az adataidat:


JELENTKEZÉS : https://goo.gl/L8fyLP

 

MIT KAPSZ AZ ADATAIDÉRT CSERÉBE?

>>Eltitkolt tudásokat,

>> Betiltott filmeket, videókat,

>> Nézheted Szedlacsik Miklós ingyenes Tudatosságfejlesztő előadásait,

>>Hírleveleket kapsz a PPH munkájáról, az itt folyó oktatásokról.


**********************************


ÁrtatlanTEGYÉL TE IS MAGADÉRT ÉS MÁSOKÉRT,

A BOLDOGABB ÉLETÉRT.Ártatlan


JELENTKEZÉS : https://goo.gl/L8fyLP


INFORMÁCIÓ KÉRÉS: voroskati@gmail.com


YOU TUBE csatornám: https://goo.gl/qDD23e

☺ Szedlacsik Miklós és az égiek tanítása Horváth Jánoasné Katy SZERetetkori Coach Tréner ajánlásai ☺

 

 

sorminta.gif

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 8
Tegnapi: 29
Heti: 420
Havi: 1 166
Össz.: 110 539

Látogatottság növelés
Oldal: Járom az élet iskoláját,mindíg mindenre kíváncsian.
Horváth Jánosné Katy, Szárnyrebbenéseim - © 2008 - 2024 - a-teremtes-rezgesei.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »