Horváth Jánosné Kati, Aranykori Coach-tréner oldala

Az EMBERISÉG LEGFONTOSABB FELADATA AZ ARANYKOR LÉTREHOZÁSA. Az ehhez szükséges TUDÁST adjuk át az Emberiségnek. Mi vagyunk a FÁKLYAVIVŐK! Mutatjuk az utat.! TARTSATOK VELÜNK.!

sorelvalaszto33.gif

TISZTA VIZET A POHÁRBA, A SZCIENTOLÓGIA KÉRDÉSÉBEN.

 

Horváth Jánosné vagyok,

a Nyílt Akadémiára járok.

Ember és életjobbító coach képzésen veszek részt.

 

Alapítója, vezetője és oktatója:

Szedlacsik Miklós , aki egyik vallásnak sem és egyik pártnak sem tagja.

Tehát

Szedlacsik Miklós 


vallás- és politika-mentes iskolát 
alapított, vezeti és működteti azt!



Ezt, mint a Nyílt Akadémia hallgatója

bátran tudom állítani.

Az utam törvényszerűen vezetett ide, de ezt most nem szándékozom

kifejteni, ennek részletesebb leírása megtalálható  ezen az oldalon.

 

Több ok is vezetett ezen írás megszületéséhez.

 

--Nem ismerem a Szcientológiát.

--Olvastam ugyan a Dienetikát, de nem kötöttem össze a Szcientológiával.

Nem olvastam se pozitív, se negatív megnyilvánulást róla.

Olvastam viszont olyan szerzőktől könyveket, akik nem titkolták, hogy a Szcientológia egyház tagjai.

Egész életemben gyűjtögettem a tudásmorzsákat, és most felvetődött egy olyan témában egy kérdés, ami számomra még szűz terület volt.

A megismerés vágyától hajtva, elhatároztam, hogy csak magam miatt is körbejárom a dolgot.

Az elhatározás kiváltó oka az volt, hogy az utóbbi időben, hol suttogva, hol nyíltan feltették a kérdést:

Te tudod, hogy a Metered Szcientológus?

Mivel nekem csak pozitív benyomásaim voltak a Szcientológíáról, nem éreztem, hogy itt baj lenne.

El is felejtettem a témát, de rövid idő múlva újra előkerült.

Tudtam, hogy ezzel foglalkoznom kell, mivel nincsennek véletlenek, így elhatároztam, hogy kiegészítem a tudásomat.

 

Erre a kis utazásra  hívlak,

de mielőtt elkezdenénk, hallgasd meg Szedlacsik Miklós Mester-coach vallomását.

 

 

Elárulom, hogy nem egyedül indultam útnak.

Bekapcsolódtak az útmutatásba Szellemi vezetőim,tehát fontos volt, hogy tiszta úton haladjak.

Legnagyobb meglepetésemre kezembe adták, Drunvalo Melchizedek: Az élet virágának ősi titka című könyvének II.kötetét.

Tehát nem Ádám és Éváig kell visszamennem,  nem is a Teremtéstörténet kezdetéig, de több mint 200000 évet.

 

Jól kezdődik a dolog, és akkor még nem tudtam, hogy miért is van szükség erre, illetve nem is gondoltam, hogy kapcsolódni fog a témámhoz.

Most már tudom, és egyetlen mondatban megfogalmazhatnám, hogy miért is " szitokszó" a Szcientológia,

Nem teszem, mert akkor az a mondat egy állítás lenne csak Horváth Jánosnétól, és ugyan ki az a Horváth Jánosné,?!

Kezdődjön hát az utazás.

 

Az alábbi történet Drunvalo Melchizedek nyomán készül, szabadon.

 

TUDD !!  " OLYAN VILÁGBAN ÉLÜNK, AMI CSAK ISTEN TUDATÁBAN LÉTEZIK "

 

A Teremtés misztériumok tanusága szerint az Univerzumot Isten teremtette, és a bennük zajló események a kozmkus terv szerint, a TEREMTŐ AKARATA szerint haladnak.

Ez az Univerzum a SZERETET alapján működik.

A fejlődés és teremtés bizonyos  szakaszában a Teremtés új megismerési lehetőségeket keresett:

Olyan lehetőséget, ahol az ÉLET nevű kisérlet a SZABAD AKARAT  kisérletét hajtja végre.

Az élet minden lehetőséget megkapott arra, hogy mindent megtegyen, amit csak akar.

Ez egy olyan tapasztalati út, amit eddig nem próbált ki senki, illetve három szabad akarat

kisérlet volt , de mind a három elbukott.

Ennek a negyedik próbálkozásnak vagyunk mi a résztvevői.

A kísérlet vezetésével ISTEN , Lucifert bízta meg.

AMIKOR  ISTEN megteremtette LUCIFERT, ő volt az angyali világok legtökéletesebbike,

a leginteligensebb, a leggyönyörűbb az arkangyalok között.

Isten a Lucifer nevet adta neki, ami " ragyogót és fényességet " jelent.

 

TEHÁT  ISTEN ÁLDÁSÁVAL BELEKEZDETT LUCIFER, NAGYSZABÁSÚ TERVÉBE.

 

Mint már említettem, ennek a kísérletnek , MI EMBEREK  vagyunk a főszereplői, szabad akaratunkból.

Lucifer terve , hogy egy NEM  SZERETET alapú világot hoz létre,

ezért megszakított minden kapcsolatot Istennel és a szereteten alapuló világgal.

VIRTUÁLIS VALÓSÁGOT hozott létre, amelyben az ELMÉJÜKNEK

csak az egyik oldalát működtették, csak az INTELLEKTUST éltették, a szeretetet nem.

Ebben a virtuális valóságban, amit Lucifer vezetésével az emberiség hozott létre, a TECHNIKÁT istenítik,és a TECHNOLÓGIÁVAL létrehozott SZERKEZETEKTŐL függővé is váltak.

Ahogy a civilizáció egyre fejlettebb és fejlettebb technológiát dolgozott ki, egyre inkább függővé vált tőle, és egyre inkább TÁVOLODOTT  MINDEN ÉLET FORRÁSÁTÓL.

AZ INTELLEKTUS MEGLEHETŐSEN KI, ILLETVE TÚLFEJLŐDÖTT.

 

Van egy JÓHÍR, hogy azon lények közé tartozunk, akik nem szakadtak teljesen el Istentől,

és megvan a módja, hogy a SZERETET LÁNGJÁT felszítsuk, és a szabad akarat tapasztalásával HAZA TÉRJÜNK.

 

KULCSSZÓ:  INTELLEKTUS, SZERETET NÉLKÜL !

 

A dualitás világában élünk, megtapasztaljuk a jót és rosszat is.

Az INTELLEKTUS túlfejlődött, a SZERETET, a SZELLEMISÉG az árnyékvilágba szorult.

Az árnyékvilág valamilyen formában mindíg a felszinre akar törni !!

 

A Másik téma  a  Szcientológia.

 

"A Szcientológia VALLÁS, aminek a segítségével tudást szerzünk magáról az életről, a szellemi lényről, így képesebbekké válunk arra, hogy mi magunk irányítsuk a saját életünket. 

 

A Szcientológia szó a latin scio (a szó legteljesebb értelmében vett tudás) és a görög logos (valaminek a tanulmányozása) szavakból származik. 
Szó szerint a "tudásról való tudást" jelenti. 


A Szcientológia ennyit jelent: : "A szellem önmagával, az univerzumokkal és más életformákkal való viszonyának tanulmányozása és kezelése." 
Kik vagyunk? 
Honnan jöttünk? 
Miből állunk? 
Hová megyünk? 
Mi a célja az emberi életnek?


Ezekkel a kérdésekkel az ember évezredek óta foglalkozott, de ezidáig nem találta meg rá a megfelelő válaszokat.

A Szcientológia a tudás előrehaladásával válaszokat nyújtott ezekre a kérdésekre, és működőképes módszereket adott alkalmazásra, amelyek lehetővé tették az embernek, hogy elérje ősrégi célját: megismerje önmagát, és megismerjen és megértsen másokat, és magát az életet is. 

A Szcientológia célja pedig az, hogy felhozza az egyént addig a pontig, ahol képes rendet teremteni az életében, és megoldani a problémáit.

 
Ez a vallás tehát megoldásokat tartalmaz az élet problémáira.

Ennek a végeredménye az, hogy az egyénnek megnövekszik a tudatossága, és a szellemi szabadsága, valamint visszaáll az alapvető tisztessége és képessége. 


A Szcientológia vallás forrása és alapítója L. Ron Hubbard. 


Ron annak szentelte az egész életét, hogy megtalálja a válaszokat azokra a kérdésekre, amik az embereket évezredek óta foglalkoztatott.

Kíváncsisága és határtalan kalandvágyó természete már fiatal korában kutatásokra inspirálta.

Az első széles körben kiadott kutatásainak eredménye nem Szcientológiáról szóltak, hanem a Dianetikáról. Ez volt Ron első kezdeti felfedezése a lélek területén. Ez további kutatásokra ösztönözte őt. 

L. Ron Hubbard 

sok igazságot fektetett le az élettel kapcsolatban, így végül kifejlesztette a Szcientológia vallást, és létrehozott egy 

szervezetet, ami mára világméretűvé vált.

A társadalom minden területén találunk Szcientológusokat, például hírességeket, diákokat, orvosokat, rendőröket, munkásokat, üzletembereket, stb. "

/ Gyakori kérdések.hu/

 

A szcientológia nem foglalkozik sem a test egészének, sem egyetlen szervének (így az agynak sem) a gyógyításával és annak kóros állapotainak kezelésével, mivel a test gyógyítása kizárólag orvosi kérdés.

A szcientológia az emberi lélekkel foglalkozik.

/ Szcientológia /

 

ÖSSZEGZÉS

Horváth Jánosné által szabadon

 

Ebben az intelektus uralta világban a szcientológia ellenpólusként, törvényszerűen teremtődött

meg, amit a hatalmon levő irányzat nemkívánatosnak tart, és minden eszközt felhasznál arra,

hogy hiteltelenné, " szitokszóvá" tegye, áltudományos cimkét ragasszon rá.

Saját véleményemet írtam az összegzésben is, a kritikák elolvasása és mérlegelése után.

 

Nem szándékom a Szcientológiai egyház védelme,

csupán az a véleményem, hogy ha végiggondoljuk a különböző kis és nagy egyházak történelmét,

bizony mindegyiknek van nem kevés vaj a füle mögött.

 

Drunvalo Melchizedek szavaival szertnék búcsúzni:

 

"Mindenki választhat.  Folytatjuk életünket a megszokott emberi módon

ahol az élet egyetlen célja az, hogy anyagi javakkal kényelmet teremtsünk magunk köré,

vagy erőszakkal uralkodunk más emberi lények fölött.

 

Vagy megérthetjük, hogy a világ nem olyasmi, amit birtokolnunk kell,

hanem egy lehetőség arra, hogy kifejezzük 

boldogságunkat és szeretetünket.

 

NYISSUK MEG SZIVÜNKET FÉLELEM NÉLKÜL AZ ISMERETLENNEK

ÉS NÉZZÜNK EGY GYERMEK ÁRTATLANSÁGÁVAL

ISTEN SZEMÉBE MINDEN EMBERBEN, AKIVEL TALÁLKOZUNK."

 

Sok szeretettel ajánlom neked ezt a munkát:

Kellemes szép napot kívánok:

 

Horváth Jánosné, Kati

 

 Ha kérdésed van megtalálsz a:

voroskati19@gmail.com

e-mail címen.

 

Köszönöm, hogy végig olvastál,

keress meg máskor is! 

 

Ha kérdésed van, írj az alábbi címre:

voroskati19@gmail.com

 

Nézd meg a facebook oldalaimat:

 

https://www.facebook.com/Solf.frekvencia/

https://www.facebook.com/Energianyeres/

https://www.facebook.com/shambhalatitka/

https://www.facebook.com/vezetomafeny/

 

Keresd fel a Youtube csatornámat:

 

https://www.youtube.com/channel/UCPC3cQgHd_YweZhGCsXrXWA?&ab_channel=k%C3%BCsz%C3%B6b%C3%A9nAranykor

 

 

 

 sorelvalaszto33.gif

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 30
Tegnapi: 2
Heti: 65
Havi: 321
Össz.: 11 468

Látogatottság növelés
Oldal: Tiszta vizet a pohárba !
Horváth Jánosné Kati, Aranykori Coach-tréner oldala - © 2008 - 2018 - a-teremtes-rezgesei.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »