Horváth Jánosné Katy, Szárnyrebbenéseim

MINDANNYIAN POTENCIÁLIS ISTENEK VAGYUNK. ERRE RÁ KELL ÉBREDNÜNK ! NEM KELL SENKITŐL FÉLNÜNK , NEM KELL SENKIT IMÁDNUNK. HISZEN MI IS FENTRŐL JÖTTÜNK, CSAK EMBERI FORMÁT ÖLTÖTTÜNK.

sorminta.gif 

 


flame-1964066_960_720.png

HORVÁTH JÁNOSNÉ KATY AJÁNLÁSÁVAL

dsc_0653.jpg

 

GYÖRGYIKÉM!

A ZSÁKKERT LÉTREHOZÁSA.

 

 

Köszönöm az érdeklődésedet a zsákkert felől.

 

Szivesen megosztom ezt a kertészkedési módot,

már 8 éve gyakorlom.

 

 

zsakkert_1.jpg 

 

Nálam nagyon bevált, először  pár darab húsos

ládába tettem paprikát, gyönyörűen termett.

Ezután kigondoltam, hogy paradicsomot 

fölfuttatok a terasz körül az ereszcsatornáig,

de ezt már zsákba ültettem.

Ezt a próbálkozást is siker koronázta.

Az uborka is nagyon bejött hálóra futtatva.

Az elmúlt évben 90 kg paradicsomot,

15kg paprikát,

30 kg uborkát termeltem így.

Az idén 15 zsák paradicsomom,

4 zsák paprikám,

3 zsák uborkám van a terasz körül.

 

img_20170617_100854.jpg

Az tavasszal már arra vetemedtem, hogy a kertbe

egy-egy naposabb helyre is tettem zsákot,

ezekbe padlizsán, paprika -különlegességek

kerültek.

Gyönyörűen fejlődnek.

 

img_20170617_100919.jpg

paprika.jpg

 

 

A zsákkert ötletét a cserepes növénytermesztésből

és a városokban látható virágtornyokból nyertem.

Erős fekete zsákokat veszek hozzá,

megtöltöm 3/4-ig komposzttal, erősen tapadó

ragasztószalaggal leragasztom, és döntve

helyezem el.

Alulra vizelvezető nyílásokat vágok,

a felső részén annyi nyílást  nyitok, ahány palántát

akarok beleültetni.

Paradicsomból 2 db-ot ,

paprikából 4-5 db-ot,

padlizsánból 3 db-ot,

ültetek,

az

uborkából sort képezek és a zsákba vetem.

 

img_20170701_170240.jpg

 

A zsákkert fontos alkotóeleme a föld.

Vásárolni nagyon költséges, így már nem érné meg.

Komposztálni mindig komposztáltam, nagyon jó hely az erdő alja, mert árnyékos,páradús, jól érik alatta a komposzt.

Szakkönyvek leírják nagyon precízen, hogyan kell

készíteni, én megelégszem félig érett komposzttal

is, a növényeim is szeretik.

Egyszerűen kb 1 m széles, 5-7 m  hosszú prizmát rakok, növényi hulladékból, földes gazból,

fűnyesedékből.

 

 

img_20170706_124952.jpg

 

Ez a most megrakott komposzhalom, ami letakarásra kerül egy kis fűnyesedékkel és földdel.

 

Gyorsan benövi a tyúkhúr, és alatta kb 1 és1/2 év

alatt megérik, és használhatom.

 

A zsákba a biztonság kedvéért belocsolom

BaktoFil B porból készült oldattal, 

ami talajbaktériumokat tartalmaz, ezek

felgyorsítják a korhadást.

img_20181024_102301.jpg

Ásványi anyagként szoktam hozzáadni: Melioritot, vagy Alginitet.

img_20181024_102143.jpg

Az utóbbi nagy ásványi anyag tartalmú algakészítmény, a Meliorit pedig vulkanikus eredetű kőzetörlemény Mád- Tokaj környékéről.

 

A paradicsomot fehér vastag zsinorral vezetem

föl az ereszhez.

zsinorra_vezetem.jpg

 

 

Az uborkát keretre feszített uborka hálóra

vezetem, az is fölfut az ereszcsatornáig.

 

 img_20170701_170453.jpg

 

AMIKOR ELFÁRADOK, MEGPIHENEK EGY KICSIT

egy pohár üdítő vegyes zöldlé

elfogyasztásának erejéig.

 

 

 ital.jpg

 

EGÉSZSÉGÜNKRE !

 

 img_20170620_141354.jpg

 

 

 Nagyon finom,

kapor, petrezselyem,saláta, sóska turmixolva,

tisztasóval ízesítve.

 

No de térjünk vissza a növényekre!!

 

A tenyészidő folyamán többször locsolom őket

csalán-zsurló-feketenadálytő-gyermekláncfű

erjesztett levével,

vásárolható kész növényi trágyalével,

olyat vásárolok, amit a levelekre 

is permetezhetek.

A paradicsom 3 naponként 1-1 evőkanál keserűsót  kap,

hogy a csúcsa ne száradjon be.

Ha nedves-esős az nyár, réztartalmú permetszert

szoktam alkalmazni a patradicsomvész kivédésére.

A réz és kén biotermesztésben is használható.

Augusztus elejétől ha esik, ha fúj, 8-10 naponként

ugyanezzel a permetszerrel permetezek, mert erre felénk

aug . második felében szoktak párás reggelek

lenni, no ez két nap alatt elviszi a paradicsomot.

Ez a nedvesség kedvez a paradicsomvésznek.

Permetezésre én a rézhidroxid tartalmú

Shampion-t használom, az uborkára is.

Ilyen gondozással még októberben is érik a paradicsomom

szedem az uborkát, és akad még paprika, padlizsán is.

 

im000333.jpg

 

 

 img_20170725_170101.jpg

 

 im000169.jpg

 

 Ez az utóbbi három kép még a múlt évben készült, de rövidesen friss is lesz.

 

 fuszernovenyek.jpg

 

Természetesen a fűszernövények  sem maradhatnak ki a kertből,

a képen éppen bazsalikom és

borsikafű növekedik.

Amikor félvirágzásban lesz, levágom,

szárítom és ledarálom.

Csodálatos saját termesztésű fűszernövényem lesz.

 

A bejegyzésnek még nincs vége, folyamatosan bővítem zöldségszüret utánig.

 

Ha kérdésed van, írj a következő E-mail címre, szivesen válaszolok

voroskati19@gmail.com

 

 

 Skype címem: voroskati19

 

 

 Köszönöm: Horváth Jánosné. Katy.

 

 

sorminta.gif

 

 





 

 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 11
Tegnapi: 29
Heti: 423
Havi: 1 169
Össz.: 110 542

Látogatottság növelés
Oldal: Györgyikém ! ZSÁKKERT.
Horváth Jánosné Katy, Szárnyrebbenéseim - © 2008 - 2024 - a-teremtes-rezgesei.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »