Horváth Jánosné Katy, Szárnyrebbenéseim

MINDANNYIAN POTENCIÁLIS ISTENEK VAGYUNK. ERRE RÁ KELL ÉBREDNÜNK ! NEM KELL SENKITŐL FÉLNÜNK , NEM KELL SENKIT IMÁDNUNK. HISZEN MI IS FENTRŐL JÖTTÜNK, CSAK EMBERI FORMÁT ÖLTÖTTÜNK.

sorminta.gif 



flame-1964066_960_720.png

HORVÁTH JÁNOSNÉ KATY AJÁNLÁSÁVAL

dsc_0654.jpg

 

A  TEREMTÉSRŐL..

 

 

 

Az alábbi történet Drunvalo Melchizedek nyomán készül, SZABADON.

 

TUDD !!  " OLYAN VILÁGBAN ÉLÜNK, AMI CSAK ISTEN TUDATÁBAN LÉTEZIK "

 

A Teremtés misztériumok tanusága szerint az Univerzumot Isten teremtette, és a bennük zajló események a kozmikus terv szerint, a TEREMTŐ AKARATA szerint haladnak.

Ez az Univerzum a SZERETET alapján működik.

 

A fejlődés és teremtés bizonyos  szakaszában a Teremtés új megismerési lehetőségeket keresett:

Olyan lehetőséget, ahol az ÉLET nevű kisérlet a SZABAD AKARAT  kisérletét hajtja végre.

AZ  ÉLET minden lehetőséget megkapott arra, hogy mindent megtegyen, amit csak akar.

Ez egy olyan tapasztalati út, amit eddig nem próbált ki senki, illetve három szabad akarat

kisérlet volt , de mind a három elbukott.

Ennek a negyedik próbálkozásnak vagyunk mi a résztvevői.

A kísérlet vezetésével ISTEN , Lucifert bízta meg.

AMIKOR  ISTEN megteremtette LUCIFERT, ő volt az angyali világok legtökéletesebbike,

a leginteligensebb, a leggyönyörűbb az arkangyalok között.

Isten a Lucifer nevet adta neki, ami " ragyogót és fényességet " jelent.

 

TEHÁT  ISTEN ÁLDÁSÁVAL BELEKEZDETT LUCIFER, NAGYSZABÁSÚ TERVÉBE.

Mint már említettem, ennek a kísérletnek , MI EMBEREK  vagyunk a főszereplői, szabad akaratunkból.

Lucifer terve , hogy egy NEM  SZERETET alapú világot hoz létre,

ezért megszakított minden kapcsolatot Istennel és a szereteten alapuló világgal.

VIRTUÁLIS VALÓSÁGOT hozott létre, amelyben az ELMÉJÜKNEK

csak az egyik oldalát működtették, csak az INTELLEKTUST éltették, a szeretetet nem.

Ebben a virtuális valóságban, amit Lucifer vezetésével az emberiség hozott létre, a TECHNIKÁT istenítik,és a TECHNOLÓGIÁVAL létrehozott SZERKEZETEKTŐL függővé is váltak.

Ahogy a civilizáció egyre fejlettebb és fejlettebb technológiát dolgozott ki, egyre inkább függővé vált tőle, és egyre inkább távolodott MINDEN ÉLET FORRÁSÁTÓL.

AZ INTELLEKTUS MEGLEHETŐSEN KI, ILLETVE TÚLFEJLŐDÖTT.

 

Van egy JÓHÍR, hogy azon lények közé tartozunk, akik nem szakadtak teljesen el Istentől,

és megvan a módja, hogy a SZERETET LÁNGJÁT felszítsuk, és a szabad akarat tapasztalásával HAZA TÉRJÜNK.

 

KULCSSZÓ:  INTELLEKTUS, SZERETET NÉLKÜL !

 

A dualitás világában élünk, megtapasztaljuk a jót és rosszat is.

Az INTELLEKTUS túlfejlődött, a SZERETET, a SZELLEMISÉG az árnyékvilágba szorult.

Az árnyékvilág valamilyen formában mindíg a felszinre akar törni !!

 

 

 ÉPPEN NAPJAINKBAN EZT A TEREMTÉSÜNKET ÉLJÜK MEG.

 

 

ÁLDÁS

 

Ha kérdésed van, írj az alábbi címre:

voroskati19@gmail.com

 

Nézd meg a facebook oldalaimat:

 

https://www.facebook.com/Solf.frekvencia/

https://www.facebook.com/Energianyeres/

https://www.facebook.com/shambhalatitka/

https://www.facebook.com/vezetomafeny/

 

Keresd fel a Youtube csatornámat:

 

https://goo.gl/qDD23e

 

 

 

 

 Sok- sok szeretettel

további szép napot kívánok:

Horváth  Jánosné

KatyNevetés

 






 

 

 

HA az olvasottak,  FELKELTETTÉK AZ ÉRDEKLŐDÉSED,
most INGYENESEN kérheted a:

Díj és kötelezettségmentesen hozzáférhet a Nyílt Akadémia Szedlacsik Miklós mester-coach és PPH közös ember és életjobbító weboldalához.

 

Kérlek,kattints a linkre, és írd be az adataidat:


JELENTKEZÉS : https://goo.gl/L8fyLP

 

 

MIT KAPSZ AZ ADATAIDÉRT CSERÉBE?

 

>> Eltitkolt tudásokat,

>> Betiltott filmeket, videókat,

>>Nézheted Szedlacsik Miklós ingyenes Tudatosságfejlesztő előadásait,

>> Hírleveleket kapsz a PPH munkájáról, az itt folyó oktatásokról.


**********************************


ÁrtatlanTEGYÉL TE IS MAGADÉRT ÉS MÁSOKÉRT,

A BOLDOGABB ÉLETÉRT.Ártatlan


JELENTKEZÉS : https://goo.gl/L8fyLP


INFORMÁCIÓ KÉRÉS: voroskati@gmail.com


YOU TUBE csatornám: https://goo.gl/qDD23e

 

☺ Szedlacsik Miklós és az égiek tanítása Horváth Jánoasné Katy SZERetetkori Coach Tréner ajánlásai ☺
*********************************

 

sorminta.gif

 

 

 

 




 



Weblap látogatottság számláló:

Mai: 16
Tegnapi: 17
Heti: 57
Havi: 685
Össz.: 111 290

Látogatottság növelés
Oldal: 2. A TEREMTÉSRŐL
Horváth Jánosné Katy, Szárnyrebbenéseim - © 2008 - 2024 - a-teremtes-rezgesei.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat

X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »