Horváth Jánosné Kati, Aranykori Coach-tréner oldala

Az EMBERISÉG LEGFONTOSABB FELADATA AZ ARANYKOR LÉTREHOZÁSA. Az ehhez szükséges TUDÁST adjuk át az Emberiségnek. Mi vagyunk a FÁKLYAVIVŐK! Mutatjuk az utat.! TARTSATOK VELÜNK.!

 

img_20180215_184619.jpg

 

sorelvalaszto33.gif

APRÓ LÉPÉSEKBEN AZ ARANYKORBA

 

KEDVES..LÁTOGATÓ.............Csók.!Csók
 
 
 HA NÉHA ELOLVASOD A HÍRLEVELEIMET, ESETLEG HIRDETÉSEIMMEL TALÁLKOZTÁL ,
akkor már tudod, hogy mivel foglalkozom.
 
Ha még sose találkoztunk, akkor most ismerj meg !
 
Tudod, vagy még nem,  egy  csoportba tartozom, és ez a csoport a PPH csapata, Ember és életjobbítással foglalkozik, és egyben Coach szakmát is ad a Nemzetközi Nyílt Coach Akadémia elvégzése  után.
 
NEMES CÉLT TŰZÖTT KI MAGA ELÉ A SZERVEZET, ebbe szerettem bele.
 
Nemcsak ez a szerelem hozott ide, hanem az
 
 
ÉGIEK nekem szóló üzenete, mely szerint
 
 
 
" AMIKOR ELÉRKEZIK AZ IDŐ, EGY ÚJ KOR MEGTEREMTÉSÉN KELL MUNKÁLKODNOD."
 
Most egy újabb üzenetet kaptam,és az üzenet mellé útmutatásokat is, hogy hogyan segítsem a társadalom legkisebb egységében, a CSALÁDBAN az Aranykor elindulását.
 
 
Ennak az üzeneznek engedelmeskedve egy Blogot hoztam létre, "apró lépésekben az Aranykorba"címmel.
 
Ennek a Blognak a beharangozó videóját itt küldöm Neked:
 
 
 
Segítségül szánjuk a bejegyzéseket azoknak, akiknek az Aranykor eszméje megmászhatatlan , égbenyúló hegycsúcsnak tűnik, és inkább neki sem indulnak.
 
CsókCsók MEGSÚGOM NEKED, HOGY AZ ARANYKORBA VALÓ MEGHÍVÁS A FÖLD MINDEN LAKÓJÁNAK SZÓL. CsókCsók
 
ÁrtatlanÁrtatlanÁrtatlan   ÍGY NEKED IS  ÁrtatlanÁrtatlanÁrtatlan
 
az alábbi linken máris jelentkezhetsz a nemes kötelesség teljesítésre:
 
 
 
 
 
Úgy tervezem, hogy hetenként írok egy egy bejegyzést, amiknek a témáját folyamatosan kapom, de már legalább 30 bejegyzés vázlatát lejegyeztem.
 
Engedélyt kaptam, hogy ettől eltérhetek, ha közérdekű fontos kérdés érkezik tőletek.
 
Ugyanis hozzászólási lehetőséged is van, javaslatokat is tehetsz.
A rendszeres látogatók értesítést fognak kapni az új bejegyzésről.
 
KÍVÁNOM NEKED, HOGY HASZONNAL LÁTOGASD A BLOGOT, VÁRLAK SZERETETTEL !
 
a Blogot a következő linken találod:
 
 


 
 
 
JÓ MAZSOLÁZGATÁST,
HASZNOS IDŐTÖLTÉST KÍVÁNOK NEKED:
 
**********************************************************
 
HA JELENTKEZEL,
 
INGYENESEN  kapsz:
 
1.) Útmutató videókat
2.) Az élet megoldását segítő E-maileket .
3.) Díj és kötelezettségmentesen hozzáférhet a Nyílt Akadémia Szedlacsik Miklós mester-coach és PPH közös ember és életjobbító weboldalához.
 
 
****************************************
 
 
 
 
ADATAIDRA VIGYÁZUNK !
 
 
 
sorelvalaszto33.gif
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

 

 





Weblap látogatottság számláló:

Mai: 1
Tegnapi: 34
Heti: 274
Havi: 700
Össz.: 7 798

Látogatottság növelés
Oldal: APRÓ LÉPÉSEKBEN AZ ARANYKORBA---BLOG BEMUTATÓ
Horváth Jánosné Kati, Aranykori Coach-tréner oldala - © 2008 - 2018 - a-teremtes-rezgesei.hupont.hu

Az ingyenes honlapkészítés azt jelenti, hogy Ön készíti el a honlapját! Ingyen adjunk: Ingyen Honlap!

Adatvédelmi Nyilatkozat

A HuPont.hu ingyen honlap látogatók száma jelen pillanatban:


▲   Laptop 1 Ft-ért? Regisztrálj most! - Vatera.hu
X

A honlap készítés ára 78 500 helyett MOST 0 (nulla) Ft! Tovább »